A Liszt Ferenc reptér utasai érdekes jelenet tanúi lehettek egy hónapja. Egy nő szenvedélyes hangnemben (vagyis alig leplezett hisztérikus kiabálással) győzködte lányát, hogy igenis be kell tennie a bőröndjébe a télikabátot. Ami talán érthető lett volna, ha a gyerek tíz éves, és Izlandra készül fagyoskodni. A lány hasonlóan nyugodt és kellemes hangnemben világosította fel anyját, hogy a kabátot nem fogja eltenni a teletömött és így is túlsúlyos bőröndjébe.
A reptéren különben is megkérdezték, hogy ki pakolta be a bőröndömet (én), segített-e valaki (dehogy!), hagytam-e egyedül a csomagom (hogy kilopják belőle a hajvasalómat, hülye vagy?). Otthon hatszor átpakoltam, és végül ráültem, hogy be tudjam húzni a cipzárt. Kizárt, hogy belegyömöszöljek egy kabátot. Hiába magyaráztam aggódó anyukámnak, hogy Izraelbe megyek nyelvtanfolyamra, nem pedig az Északi-tengerre bálnát vadászni, nem hagyta magát. Végül anyai gyengédségre győzött, és a biztonsági vizsgálatokra már úgy vonultam, hogy rajtam a bőrkabát, karomon a téli kabát, nyakamon pedig a pokróc méretű sálam, biztos, ami biztos.
Ezután mondanom sem kell, hogy Izraelben napsütés és meleg várt az anyám által vizionált fagyos szelek és hóviharok helyett, és a kabátom boldogan pihent a fogason. Egészen a második hétig, amikortól szinte folyamatos esőzés és hideg volt. Mire hazajöttem, Jeruzsálemben hó esett. Két eshetőség van: 1. anyukám a fejemre imádkozta a rendkívüli időjárást, hogy megint igaza legyen. 2. tényleg igaza volt.
A kérdés: mit tegyél, ha anyádnak már megint igaza volt?
A válasz: add fel. Az anyáknak mindig igazuk van. És ezt utálom! Az egyetlen vigaszom csak az, hogy majd én is ilyen fölényesen mosolyoghatok a saját gyerekemre, miközben megkérdezem tőle: Na látod, hát nem igazam volt?!
Kép: https://www.pinterest.com/pin/493636809128460500/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése