Zöld karácsony

Andersennek van egy szomorú (ki gondolta volna?) meséje a fenyőfáról, amelyikből karácsonyfa lesz. Az én családom is a fa-gyilkosok és anti-természetvédők közé tartozik, vagyis minden évben hozzájárulunk az erdők kizsákmányolásához a karácsonyfa vásárlásával. Nem lehetünk elég felvilágosultak, sajnos. Szóval karácsony környékén a szüleim nekiindulnak, és megkeresik A fát, amelyik méltó lesz arra, hogy a nappalink éke legyen egy hónapra. Mikor Bajusz 24-én délelőtt kibontja, csak háromszáz tüske áll a kezébe, és ha a fát 30 fokkal elferdítjük és a zongora felé fordítjuk, nem is annyira látszik, hogy hiányzik pár ága, ami nyilván a vásárláskor nem tűnt fel senkinek. Bajusz vért izzadva faragja a kicsorbult baltával és az éles konyhakéssel a törzset, hogy beleférjen a talpba, és csak a végén veszi észre, hogy tavaly még a talp lábai is elgörbültek, úgyhogy billeg az egész. Semmi baj, ezért van a kartonpapír! Miután szépen kitámasztja a fát, Birgit fél szemmel odasandít a konyhából, és hűvösen megjegyzi, hogy talán a heverőt el kellett volna húzni a fa mögül, mert így nem tudjuk majd honnan nézni az örökzöld Reszkessetek betörőket. Bajusz megadva magát a sorsnak, elhúzkodja a fát meg a heverőt, végül egy kicsit arrébb tolja a mennyezetig érő könyvespolcokat is, és ha már arra járt, a zongorát is a másik sarokba taszajtja. Miután áll a fa, abbahagyom eddigi karácsonyi életbe vágó munkámat, vagyis a cérnák kötözését a habkarikákra és a szaloncukrokra, és megyek segíteni szegény Bajusznak. Ettől még lassabb lesz a munka. Miután karácsonyi relaxációs gyakorlatként két órán keresztül az összegabalyodott égősorokat kigoboztuk, és feltekertük a fára, rájövünk, hogy ezek azok, amelyeknek nem megfelelő az árnyalatuk. Mert nálunk a fa szigorúan monokróm, csak semmi hivalkodás! Úgyhogy égők le, csere, szaloncukrok föl, piros alma le. Bajusz halált megvető bátorsággal billeg a létra tetején, hogy még a csúcsdísz is a helyére kerüljön, ekkor döbbenünk rá, hogy a fenyőt a belmagassághoz igazítottuk ugyan, de a csúcsdíszt már nem: vagy nincs csúcsdísz, vagy van, de akkor fa ki, és újrafaragni az egészet. Úgyhogy végül csak kicsit görbül a helyes dísz a plafont böködve, elferdült axis mundi, de nekünk így is jó. Mire ezzel megvagyunk, már az átlagmagyar megebédelte a szentestei vacsorát, mi a fáról lopkodott szaloncukrokkal csapjuk el éhünket. A karácsonyfa nálunk az ünnep egyik lényege, ajándék nélkül el tudom képzelni a karácsonyt, de karácsonyfa nélkül nem. Kövezzetek meg, greenpeacesek. Összeszedtem néhány alternatív ötletet karácsonyfára, hátha legalább a milliós olvasótáborom tagjai képesek zöldebbek lenni nálunk.  

       
    

Megkérdeztem, egyik családi barátunkat, hogy nálunk milyen színű a karácsonyfa. Rám sandított és úgy mondta: Hát...zöld. 

Éhezők viadala 2.

Én igazán irigylem azokat, akik egy-egy nehéz időszakban lefogynak a stressztől. Jönnek a nádszálkarcsú szaktársaim a vizsgára, és panaszkodnak, hogy két napja nem tudnak enni, mert úgy izgulnak. Együttérzően hallgatom őket, jobb kezemben egy kávéval, balban egy Mars-szelettel, és enyhe lelkifurdalással gondolok arra a tábla csokira, amit előző nap megettem. Én ugyanis stressz- és unalomevő vagyok. Vizsgaidőszakban pedig mindkettőből kijut az embernek. De ha ez a vizsgaidőszak pont télen van, az csak az igazi katasztrófa: nem elég, hogy az ünnepek miatt folyamatosan lakomázunk a családdal, még a tanulást is evéssel kísérem. Az a baj, hogy túl sokat olvastam erről (is), és így egész sor mentséget gyűjthettem össze az önfegyelem hiányának leplezésére. A csokoládé jót tesz az agynak. Az olajos magvak segítik a gondolkodást. Ha stresszelek, nem tudok az olvasmányra koncentrálni, ezért oldani kell a feszültséget. Amíg elmegyek a konyháig, mozgok, ami frissíti a vérkeringést. A koffein szintén.

Ha valami igazán unalmasat kell olvasnom, vagy csak fáradt vagyok, ötpercenként pattanok fel az íróasztaltól: nekem azonnal ennem kell egy narancsot, egy kocka csokit (kettőt), egy kis zserbót, innom egy teát vagy kávét. Így tehát, amíg a többi lány arról panaszkodik, hogy kifogyott a nadrágjából, én szálfaegyenesen és behúzott hassal állok mellettük a folyosón: ha leülnék, lehet, hogy kiszakadna a nadrágom.

Próbáltam átállni stressz-evésről stressz-éhezésre. Miközben a könyveim fölé görnyedtem, csokis muffinok képei villantak föl előttem, és az ásványvíz buborékjai égették a kávéhoz szokott torkomat. Amíg az egyetem felé utaztam, félreolvastam a táblákat: így lett a kéményseprőből kürtőskalács (nem tudom, hogyan), és a papírgyár melletti Sajtoló utcából Sajtroló, az Almagyar utcából Almagyár utca. De kitartottam, idegesen kopogtam az ujjaimmal az asztalon, és tikkelt a szemem tanulás közben. Mikor már apokaliptikus erővel törtek rám azok a képek, amelyeken éhen halok, vagy rosszul teljesítek a vizsgáimon, mert alultáplált vagyok, kirúgtam magam alól a széket, és futottam a konyhába zabpelyhes kekszet sütni. Hát így megy ez.

 

Karácsonyi lista 1.

Mivel a blogvilágban mindenki karácsonyi listákat ír, ihletet kaptam én is. Az abszolút lényegtelen információk kedvelője vagyok, így természetesen abszolút lényegtelen holmikat fogok felsorolni, olyan bölcsészesen. A világ tele van csodákkal!

1. Tüllszoknya: egy lánynak KELL egy tüllszoknya, főleg, ha huszonéves, és főleg, ha bölcsész. Ha kiélem most a tütüs vágyaimat, talán megmenekül a leendő gyerekem attól, hogy őt járassam rózsaszín tüllben. (dollyshop.hu)

 2. Minimalista Betlehem: ez is feltétlenül hasznos holmi, minden adventben elő lehet venni, és még csak össze sem keverheti az ember a szereplőket, mert rá van pingálva, hogy "Baby Jesus" meg "Donkey". (A gyermekszoba.blog.hu-n találtam rá) 

3. Flexibilis nagyító az Alexandrából: na jó, ez tényleg hasznos, mikor már kiesik a szemem a héber szövegektől. (alexandra.hu)

4. Háromdimenziós Jézuskás póló: csak nagyon szentéletűeknek ajánlott. (A papanyaloka.igen.hu-n hasonló szépségekkel lehet találkozni)

5. Karácsonyi giccsek: felrázható hóesés, karácsonyi égők mindenhol, és egy ízléstelen karácsonyi pulóver, lehetőleg világító égőkkel! (uglysweaterstore.com) 

6. Könyvjelző: egy bölcsész sokat olvas, minél több könyvjelzőt neki! (meska.hu)

 

7. Fotel: ebben olvas. (butlers.hu)

 

Még nincs vége, gyűjtöm az ötleteket!  

A buddhisták nem esznek almát

Vallástörténetet tanulok, most a buddhizmus van soron. Egy csodálatos abszolút lényegtelen információt osztok meg, nehogy ezentúl is meggondolatlanul beszéljünk! Mikor felolvastam Birgitnek a lenti idézetet, elkínzott arccal kiáltott fel: "Ezt miért kellett?". Bajusz megkérdezte: "Ki fogja megérteni?". Valahogy nincs érzékük a megvilágosodáshoz. 

Tehát, amíg egy nem megvilágosodott ember azt mondja: "Ízlik ez az alma", egy megvilágosodott ilyet sosem mondana, mert tisztában van vele, hogy mindez csak átmeneti jelenségek pillanatnyi befolyása érzékelésére. Mit mond egy megvilágosodott ember, mikor finom almát eszik?

"Az almát alkotó pillanatnyi anyagi dharmák sorozatával összefüggésben és azzal egyidejűleg felmerül bizonyos kellemes típusú érzet-dharmák sorozata; ugyanakkor jelentkezik olyan képzet-dharmák sorozata, amely a kellemes tapasztalat tárgyát mint almát ismerik fel; ezzel összefüggésben felmerülnek bizonyos indíttatás-dharmák, amelyekben megnyilvánul mind az a kellemes érzés, amely a múltbeli almák elfogyasztásából származik, mind az ezen irányú beállítódás megerősítése a jövőre nézve; valamint felmerül azon tudatosságok sorozata is, amelyek révén e tapasztalat tudatosul".

(Andrew Skilton: A buddhizmus rövid története)

Azt hiszem, sosem akarok megvilágosodni. Most pedig eszem egy almát, és csakazértis fennhangon fogom kiabálni, hogy "ÍZLIK EZ AZ AMA!!!!".

Jerikó és a falak

Van egy fantasztikus dal, ami történelmi eseményt dolgoz fel: Jerikó ostromát. Az Ószövetségben rengeteg csatáról lehet olvasni, de van egy, amelyiket mindenki ismeri, ez pedig a jerikói csata (Józs 6). Amikor a zsidók úgy tudták bevenni a várost, hogy Józsue vezetésével szépen masíroztak a falak alatt körbe-körbe, miközben teli torokból fújták a harsonákat. A falak pedig leomlottak, hiszen Isten a zsidók kezébe adta a várost. Na már most. A régészek nekiálltak feltárni a Szentföld ókori városmaradványait, és érdekes eredményre bukkantak: a Bibliában leírt nagy diadallal bevett városokról kiderült, hogy többségük még azelőtt elpusztult, hogy a Júzsue vezette csapatok odaértek volna. Ez esetben elég volt csak bevonulni a romok közé...

Ezzel persze szenvedélyes viták indultak meg a tudományban: kétségbe vonja valaki a Biblia igazságát? Lehet, hogy csak elpusztult a megfelelő régészeti réteg a talajerózió miatt, és így már sosem tárhatjuk fel a zsidó harcosok győzelmének maradványait. Összeomlott egy nagy mítosz, és sokan nagyon csalódottak voltak. A tudományos közvélekedés viszont a fent vázolt képet ismeri el. Így hát ne történelmi igazságként, hanem bátorító tanmeseként hallgassuk Hugh Laurie előadásában a The Battle of Jericho című számot!

Nyár van, nyár!

Ismétlős bejegyzés...esik az eső, november van, és olyan jó a nyári emlékekből erőt meríteni! Úgyhogy itt egy kis olvasnivaló a nyári bejegyzéseimből...vidám történetek és sok-sok abszolút lényegtelen információ!

1. Kicsit körüljártam az utazás mikéntjét két bejegyzésben: itt és itt 

2. Elmélkedtem a szerelemről Júlia erkélye alatt Veronában!

3. Kerestem magyar királylányok sírját Horvátországban.

4. Üldöztem egy olasz bácsit...

5. A foci vb alatt megtudtam, hogy miért írják fel mindig a cserét jelző táblára, hogy HUBLOT!

6. Elárultam, hogy kicsoda Andrea, és miért jó nekünk, hogy van.

7. Az izraeli háborúskodás miatt idéztem egy verset, amiben a megoldást sejtettem.

8. A pannonhalmi főapátságban járva pedig álmaim könyvtárába tévedtem be.

Jó olvasgatást!

                   

Anti apud

Történész és hebraista BA-s múltamnak köszönhetően másfél évig tanultam latinul. De ez egy lezárt történet. Megismerkedtünk, aztán elváltak útjaink. Mikor nemrég kérdezték tőlem, hogy szeretnék-e továbbra is latinul tanulni, nevetve ráztam a fejem: latint? Ki van zárva. Csak, ahogy már az lenni szokott, változott a helyzet, és rájöttem, hogy igen előnyös volna számomra, ha tudnék latinul. Gyorsan bekuncsorogtam magam egy nyelvvizsga-előkészítő csapatba, miért is ne, úgyis ötös voltam belőle, és szépen vártam a nagy találkozást. Lelkiismeretem megnyugtatása végett előszedtem a régi latinos mappámat, és éppen csak belekukkantottam a jegyzeteimbe. Elvégre másfél év latin mégiscsak másfél év tudás. A lectio prima, vagyis az első lecke láttán nagyot dobbant a szívem, és nem a viszontlátás örömétől. A két év szünet és a héber nyelv tanulása megtette a hatását: már a legalapvetőbb nyelvtant sem értettem meg. Főleg, mikor bejött az, hogy hogyan kell ragozni a főneveket, és hogyan a hozzájuk illesztett mellékneveket. De a semleges nem esetében tovább bonyolódik a helyzet. Másfél év tanulása nem tűnhet el nyomtalanul - gondoltam, úgyhogy belenéztem a későbbi fejezetekbe is, ahol újabb meglepetések vártak rám. Néztem, hogy a házi feladatokban szöveget fordítottunk. Én? Fordítottam? Latinról? Ez meg hogy lehet? Lehet, hogy azóta agyátültetésem volt, csak hát nem tudok róla, mert a régit kivették, az új meg onnan indul, hogy agyátültetésem volt, amire még nem emlékszik.

A legszomorúbb az, hogy a Fazéktündér Nagymama mindig elmeséli, hogy az ő nagypapája annyira szerette és értette a latint, hogy még 75 éves korában is korrepetált gimnazistákat. De már a Fazéktündér sem tudott latinul, csak két szóra emlékszik a nagyapjától: anti apud. Merthogy ezt magyarázta sokszor a diákoknak. Azzal vigasztaltam magam és Birgitet, hogy egy haszna volt a latin tanulásnak, mert legalább a szállóigékre emlékszem. 

-Tudod, ezeket tudom, hogy például Sic itur ad astra.

-És az mit jelent?

-Hát, hogy.. azt jelenti, hogy...ő...hogy...

Bajusz kiszólt a kamrából:

-Így jutunk el a csillagokig. 

Valaki nem mellékelne nekem legalább egy létrát a csillagokig?

A színtiszta igazság

"Az életet akkor próbálom elképzelni, amikor leülök tanulni, mert olyankor van rá időm, vagy amikor kijövök a moziból, mert akkor van hozzá kedvem, vagy ha Borinka fölfütyül értem, mert olyankor eszembe jut. Énszerintem az élet az elég tűrhető, és nem kell vele az embert folyton ijesztgetni, én elég jól érzem magam az életben, ha nem is látszik rajtam".

Janikoyszky Éva: Kire ütött ez a gyerek?, rajz: Réber László

Ismétlés a tudás anyja

Tavaly, amikor az államvizsgákra készültem, kerestem a minél jobb megoldásokat a tanulásra. Egész sor bejegyzés született a különféle ötleteimből, nagy részük még az előző blogon van, és mivel posvány az idő, lehet olvasgatni, íme egy csokor a régebbi bejegyzéseimből!

1. A vizsgabizottság tervezett lekenyerezéséről szóló bejegyzéseimet itt és itt olvashatjátok.

2. Mindenhol azt írják, hogy a sport meg a meditáció fejleszti az agyat és segíti a tanulást. Én próbáltam már futni, relaxálni és jógázni, de valahogy rosszul áramlott bennem a csí. Lehet, hogy alkalmatlan vagyok.

3. Próbáltam rendet tenni a szobámban, hátha segít a koncentrálásban a káosz megszüntetése.

4. Két megoldást is találtam a feledésre! Az egyik a körmökben rejlik, a másik pedig a suttogásban.

5. Utánajártam, hogy hová folyik ki a kezeimből az idő, amire oly nagy szükségem lett volna a tanuláshoz.

Ma megnéztem, mit mondtak a zsidó bölcsek a tanulókról, nem dobott fel túlságosan, amit olvastam. Ugyanis négy tanulót különböztetnek meg: 

"Aki gyors felfogású, de könnyen is felejti, amit tanult. Ennek a haszna kárba vész.

 Aki nehéz felfogású, de nehezen is felejt. Ennek érdeme ellensúlyozza hibáját.

 Jó felfogású és jó memóriájú - ez a jó tanuló.

 Rossz felfogású és gyorsan felejtő - ez a rossz tanuló".

(Naftali Kraus: Ősi forrás) 

Szíven ütött, amit eddig is tudtam; én az első csoportba tartozom. Íme a bizonyíték, hogy nem mindig jó elsőnek lenni. Hát...ez van. De ha eszem csokoládét, az boldogsághormont termel, a kávé pedig feldobja a vérnyomást, az olajos magvak segítik a koncentrációt, a zsírok pedig a vitaminok felszívódását! Valaki pedig nekem fog segíteni, hogy kiférjek a szobám ajtaján!

Különben is, a rabbi már megmondta, hogy azért kell tanulni, hogy jobbak legyünk, nohát.

Mire jó az ősz?

1. Túlesel az évi kötelező influenzán, aminek úgyis meg kell történnie, jöjjön hát, aminek jönnie kell.

2. Bámulhatsz ki a fejedből, lehetsz letört és szomorú, kedvetlen és bamba, senki sem fog rajta megütközni, hiszen ősz van.

3. Felveheted a gumicsizmád és az esőkabátod, novemberben egy szeles napon pedig kipróbálhatod, milyen Mary Poppinsnak, mikor repül az ernyőjével a kezében. Idézheted Micimackót, amikor Boldog Viharnapot kívánsz mindenkinek!

4. Puha pulóverekbe és kabátokba csomagolhatod magad! Ettől függetlenül úgyis fázni fogsz.

5. Ihatsz mézes teát és ehetsz almás-fahéjas muffint!

6. Gyűjthetsz faleveleket és gesztenyét! Aztán tavasszal kidobhatod őket, mikor feketévé rohadva megtalálod őket az egyik fiókodban.

7. Kerülgetheted autóval a sötét, ködös reggeleken a feketébe öltözött, véletlenül sem a járdán gyalogoló embereket. Gyalogosként megtudhatod, milyen jó, amikor elhúz melletted egy kocsi és az összes pocsolyát megtalálja melletted, hogy mindenhol vizes legyél.

8. Elmerenghetsz a nyári emlékeiden, amire csak most van időd, hiszen nyáron nem értél rá. Most viszont otthon gubbasztasz, kint esik az eső, a barátaid is otthon ülnek, úgyhogy jobb híján megnézed, milyen csinos voltál fürdőruhában, és megeszed az újabb kanál nutellát.

9. Nézheted, hogy hogyan pusztul el minden, ami nyáron és tavasszal szép volt. Lehullanak a levelek, elhervadnak a virágok, eltűnik az ég kékje és a nap, hogy mindezek helyett kopárság és szürkeség legyen. Cserébe gondolhatsz arra, hogy mindez milyen letisztult.

10. Várhatod, hogy újra tavasz legyen, tehát várni fogod az őszt, majd a telet, úgyhogy tulajdonképpen pozitívan állsz a világhoz, ami ma nagyon trendi!

Én azért csak szomorkodnék egy kicsit úgy magamban. Ősszel az is menő.

Kocka

Volt a Nagymamámnak egy Rubik-kockája. Fogalmam sincs, hogy honnan kapta, mert sosem rakta ki, mindig csak ott díszelgett az éjjeliszekrényén. Akkor még kicsi Rivka voltam (vagyis nem adtam fel egyből a reményt a logikával kapcsolatban), úgyhogy odamentem, levettem, tekergettem-csavargattam, de sosem tudtam kirakni még az egyik oldalát sem. Most sem tudom kirakni, de már nem is próbálkozom. Mielőtt mind elmorzsolnánk egy könnycseppet a kudarcom emlékére, olvassuk el ezt az idézetet Rubik Ernőtől! Csíkszentkihályi flow-elméletére rímel, és még csak nem is kell a kockára vagy a matekra vonatkoztatni! 

"A kocka és annak nem könnyen, de végül is megszerezhető eredménye lehetővé tette számomra, hogy csakis azt csináljam, amit szeretek. Nincsenek más irányú elkötelezettségeim, olyan kényszereim, ami miatt, sajnos, az emberek közül sokan a munkát negatív fogalomként értelmezik. Nem olyan pozitívumként, mint ahogy én gondolkodom róla. Persze megértem őket, hiszen a "kényszermunka" nem jó dolog. Az önkéntesen végzett értelmes tevékenység viszont nagyon is. Az élet sok mindent produkál, s én csak azt tudom kívánni mindenkinek, hogy valamilyen módon eljusson idáig. Persze minden tevékenységben meg lehet találni azt a bizonyos értelmes mozzanatot. Néha nehéz." 

Megnyugtat a tudat, hogy én megtaláltam az értelmes munkámat!

A.l.i. Aminek túl sok lába van

Ádáz harcot vívok a százlábúakkal. Nem csak azért, mert sokan vannak a szobámban, hanem azért is, mert félek tőlük. Tudom, állatvédelem, meg ők is Isten teremtményei, na de akkor is! A százlábúkról remek kis összefoglalás van a Tudod-e? című könyvben, ami gyerekeknek szól, és az abszolút lényegtelen információk tárháza! (Hogyan szaporodik az éticsiga? Mekkorát ugrik a bolha? Milyen állat a halfarkas?). Tehát HÁNY LÁBA VAN A SZÁZLÁBÚNAK? És mi a válasz? Az, hogy minket jól átvertek már megint! Mert egy százlábúnak, bármilyen gyorsan szaladjon is, soha életében nem volt száz pár lába! Viszont összesen lehet 100, vagy 140 darab lába. A különféle százlábúaknak 17-70 pár lábuk van, és most jön a sokkoló információ: a legnagyobb (hál'Istennek) trópusi fajok hossza elérheti a 33, ismétlem harminchárom cm-t! Kiegészítésként rendelkezhetnek egy pár sarlószerű karommal meg méregmirigyekkel, jajj, de édesek lehetnek. 

Én nem tudom, mi ütött az oroszokba, a százlábú orosz neve magyarra fordítva ugyanis így hangzik: Negyvenlábúka. Nem hogy a lábak számát nem találták el, na de még becézik is!

Bébitévé forevör - A.l.i.

Nemrég egy építészekből álló csapattal ismerkedtem meg, akik bemutatták nekem világunk újabb csodáját, valamelyik bébitévét. Ezt úgy kell elképzelni, hogy megy valamilyen fura zene, és nagyon lassan megjelenik egy ember animálva vagy rajzolva, és mosolyog, vagy pislog egyet percenként, vagy csak körbe-körbe forog. Elvileg ez a nagyon kicsi gyermekek számára készített műsor, ami biztosan fejleszti a gyerek memóriáját, intelligenciáját, érzelmi intelligenciáját, meg a szociális érzékenységét, meg a testképét, meg az öntudatát, meg az esztétikai érzékenységét. Szóval, ha szülő vagy, akkor kell, hogy legyen ilyen csatornád, amit nézhet a bölcsis gyereked, különben elveszed tőle a korai fejlesztés lehetőségét, és könnyen lehet, hogy tizenhat éves korában, mikor szenvedni fog a matek házival, akkor téged tesz majd felelőssé, mert nem kezdted korán fejleszteni az agyát. 

Mikor már kitekert fejjel és csorgó nyállal néztük a nagyon színes és nagyon lassú embereket, valaki utolsó erejével kikapcsolta a tévét, és egy idő után magunkhoz tértünk. Találgattuk, hogy ez a gyerekműsor vajon egy LSD-trip eredménye volt-e, vagy valaki tényleg azt hiszi, hogy mondjuk esti mese és mondókázás helyett ez a jó a kicsiknek. Végül, mivel építészekkel voltam, megtudtam, hogy a gyerekek látására nagyon károsak ezek a műsorok. Nem a zene vagy a lassúság miatt, és nem is a tévé káros sugarai miatt. Hanem azért, mert kb. három éves korukig a gyerekek nem érzékelik a színmélységet. Én el tudom képzelni a rajzfilmfigurát 3D-ben, de ők nem, nem "látják" mögé az árnyékot, mint én vagy bármelyik felnőtt. Tehát sokkal később fejlődik ki az a képességük, hogy érzékeljék a színek mélységét. Ezért kell nekik bábjátékokat nézni. Éljen Mazsola és Tádé, éljen Süsü!!!

A nagy igazság

"A gazdagsághoz persze pénz kell,

A pénzt, azt ingyen osztogatják: -

Kár, hogy kinek van már, csak annak:

Ezt másképp úgy hívják: kamatláb.

Kinek még nincs, próbál szerezni,

Ezt úgy hívják, hogy: pálya, pálya.

És abból áll, hogy minden ember

Amit csinálhat, azt csinálja."

/Karinthy Frigyes: Együgyű mese/

Az egész vers nagyon aranyos, én biztosan olvastatnám a tanítványaimmal irodalom órán! Üdv azoknak a klubjában, akik keresik a pályát!

Apróhirdetés

Miután közzétettem, nem lepődhet meg senki a tényen, hogy szeretek aludni. Nemrég olvastam egy cikket arról, hogy egy kísérletet végeztek zenészekkel. Miután napközben gyakorolták a megtanulandó zeneművet, elküldték őket 90 percre aludni. A csoport egyik fele alvás közben hallgatta a darabot, míg a másik fele nem. Azok, akik álmukban is zenéltek, sokkal jobban fel tudták idézni a darabot fejből, míg a többiek sűrűbben bakiztak. A konklúzió tehát az, hogy az ember relaxált állapotban is tanul, és hogy a zene elmélyítheti a napközben megszerzett tudást. Nekem erről miért nem szóltak, amikor még tanultam zenélni? Sosem kellett volna azzal küszködnöm, hogy fejből megtanuljam a karácsonyi koncertre a darabokat! 

Arra gondoltam, hirdetést adok fel: keresek valakit, aki a fülembe suttogja a héber szavakat és a vallásfenomenológia órám anyagát, amíg én alszom. A jelentkezőket szeretném kérni, hogy ne tapossanak egymás lábára, amíg sorban állnak az ajtóm előtt! A kellemes, megnyugtató hangú jelentkezők előnyt élveznek! Sőt, kiterjeszteném a módszeremet: valaki a kötelező olvasmányokat is felolvashatná nekem, így rengeteg időm felszabadulna napközben, amikor már kóválygó fejjel olvasgatom a szemem előtt összefolyó szövegeket. A kérdés az, hogy tudom-e mindezt finanszírozni az ösztöndíjamból? Én tiszteletdíjra gondoltam. Majd ha híres leszek és sikeres, és megkapom a Nobel-díjat, a hálálkodó felsorolásban köszönetet mondok a Suttogónak, aki nélkül mindez nem sikerülhetett volna. Kell ennél nagyobb jutalom? Na ugye!

Daily routine

Én őszintén sajnálom a fiúkat, amiért nem sminkelhetik magukat. Hihetetlenül jó érzés számomra, amikor reggel belenézek a tükörbe, és biztathatom magam azzal, hogy csak egy kis szemfestékre van szükségem ahhoz, hogy ne nézzek ki zombinak az egyetemen. Ha jó kedvem van, halvány sminket teszek föl, amit a fiúk nem is vesznek észre, ha rossz kedvem van, sötétre festem a szememet, ha nosztalgikus hangulatom van, cicaszemeket festek, ha pedig süt a nap, elég egy halvány csillogós szemhéjpúder. A számra tehetek színezett ajakápolót, de pink rúzst is, halvány szájfényt vagy vörös rúzst akár. A szemem alatti karikákat eltünteti egy jó kis korrektor vagy CC krém, szép az élet, hát nem?

Mikor ezt egy srácnak előadtam, csak nézett értetlenül, majd kijelentette, hogy őt a hideg rázná, ha ezzel minden nap foglalkoznia kéne, ő így is jól elvan a bőrében, köszöni szépen. L. barátom pedig kiröhögött, mikor meséltem neki, hogy szoktam futni: „És akkor felteszed a futó-sminket?”.

Persze azért az élet nem ilyen egyszerű: a ferences gimiben, ahová jártam, tilos volt sminkelni, úgyhogy csak végzősként engedtünk meg magunknak egy kis szempillaspirált, a bátrabbak pedig valami nude sminket, amit nem vesznek észre az atyák. Az osztályfőnököm viszont résen volt, és leszidta azt a lányt, aki feketével kontúrozta a szemét: „Réka, hányszor mondjam, hogy tilos szemöldökspirált használni?!”.

A volt jóferences diáklányok tobzódtak a sminkelésben az egyetem első éveiben: végre elő a sötétlilákkal, a kék és fekete körömlakkokkal, végre lehet bordó rúzst viselni gigászi szempillákkal! A kezdeti lelkesedésünket hamar letörte a mindennapi rutin, hogy a végére eljussunk az „Így is szép vagyok, szeressenek úgy, ahogy vagyok”-álláspontig, amikor no sminkben, karikás szemmel tántorogtuk végig a vizsgaidőszakot.

Sminkelni reggel kell, csak sajnos olyankor nagyobb a balesetveszély is. Ha hatkor kelek, nem állhatok neki rögtön szemet festeni, mert garantáltan lesírom a fáradtságtól az egészet. Reggel remegő kézzel lehetetlen szép tusvonalat húzni, és addig javítgatom a vonalat, amíg a végén úgy nézek ki, mint akinek behúztak kettőt a szeme alá. Vizsgaidőszakban pedig nincs az a korrektor, ami eltüntetné a szem alatti karikákat. Miután gondosan kifestettem a szempilláimat (szigorúan nyitott szájjal, mert csak úgy lehet koncentrálni), garantáltan tüsszögök egyet, hogy az egész festék kis pöttyökben a szemem alatt landoljon, feketére festve a gondosan eltüntetett karikáim helyét. Az orrfújással még a rúzsomat is letörlöm, és ha esik az eső, kénytelen vagyok vízálló szempillaspirált használni, mert félő, hogy a festék fekete csíkokban csorog végig az arcomon. Bár mikor legutóbb ez történt, megszánt a buszsofőr, és ingyen vitt haza, miközben sajnálkozó pillantásokat vetett rám.

Én megtanítanám a fiúkat is sminkelni, hadd kapjanak ők is egy újabb eszközt az önkifejezésre! Az első kísérletek már el is kezdődtek, semmi pánik fiúk, gyakorlat teszi a mestert!

 

Alszom!

Bajusznak van egy mondása: Aki sokat alszik, keveset lát, és aki keveset lát, az nem él. Ebben egyetértek vele, még akkor is, ha én szeretek aludni. Persze, van, amikor szükség van arra, hogy az ember sokat aludjon. Olvastam, hogy a kamaszok azért alszanak olyan sokat, mert abban a pár évben megszűnnek az agyukban lévő kapcsolataik (leépül az agyuk, ezt a viselkedésükből is ki lehet következtetni) és újak épülnek ki. Ha nem drogoznak, mert akkor megáll az agyuk a fejlődésben állítólag. És amíg bomlanak meg épülnek az agyi kapcsolatok, szükségük van az alvásra, mert az elősegíti ezt a folyamatot, arról nem is beszélve, hogy a környezetük is fellélegezhet egy kicsit. Azonban aludni fontos dolog akkor is, ha az embernek már nem kell azzal bajlódnia, hogy újraépítse az agyát. Kimutatták, hogy az alváshiány rontja a koncentrációképességet, ami a legtöbb értelmes tevékenységhez fontos. Aki nem alszik, egyre stresszesebb lesz, nem tudja feldolgozni az őt ért élményeket (ez az álmodás segítségével történik), és a szervezete egy idő után nem lesz képes ilyen állapotban jól teljesíteni. Teljesen nyilvánvaló, hogy aludni kell.

De ott van a lemez másik oldala, miszerint a sikeres, okos, híres emberek mind korán kelő típusok, meg hogy tudományos kutatások szerint az ember délelőtt teljesít a legjobban, délután már csak halvány mása önmagának. Tehát, nem véletlen a mondás, hogy „aki korán kel, aranyat lel”, és az sem véletlen, hogy én utálom ezt a mondást. Vannak ugyanis a pacsirta típusú emberek, akik hajnalban kelnek, de korán fekszenek (ők terrorizálják a világot, ezért kezdődik korán a munka meg a tanítás), és vannak a bagoly típusúak, akik későn kelnek, de későn fekszenek. Meg vagyok én. Én se korán kelni nem tudok, se hajnal kettőig tanulni, pedig próbáltam ezeket az előnyös képességeket kifejleszteni magamban egyetemi éveim alatt, mindhiába. A sárga irigység kerülgetett, mikor mondták a barátaim, hogy vizsga előtt már le sem feküdtek aludni, mert egész éjjel tanultak. Már megint velem van a baj? 

Nekem vannak fantasztikus képességeim; az egyik legfontosabb a mentség-gyártás. Ahogyan az utcán rajtam keresztül néző volt osztálytársakat felmentem (biztosan nem látott, szomorú, mert veszekedett a barátnőjével, éppen fejben szakdogát ír, azt hitte, nem is engem lát, mert olyan szép lettem gimi óta), úgy magamnak is ezerféle mentséget tudok kitalálni egy perc alatt, félálomban. Nekem még nem is kell felkelnem, csak hallucináltam, hogy szólt az óra. Ilyen sötét, esős időben nem is lehet tanulni, értelmetlen még felkelnem. A medve is alszik téli álmot, az embernek is szüksége van rá. Mi van, ha későn érő típus vagyok, most épülnének az agyi kapcsolataim, én meg elrontom itt az egészet a felkeléssel? A korán kelés árt a szépségnek, ha csúnya leszek, nem is érdemes felkelnem!

Arról nem is beszélve, hogy hány művész kapott ihletet álmában! Babitsnak is ott volt a füzet az ágya mellett, hogy egy-egy kósza ötletét lejegyezhesse. Ljudmila Ulickaja írta Majakovszkijról, hogy egyik éjjel felugrott, kiszaladt a konyhába, és egy cetlire felírta: fél láb. Másnap sehogyan sem tudott rájönni, hogy ezt minek írta fel a bevásárló listára. Aki viszont olvasta a Nadrágba bújt felhőt, tudja, miért is volt fontos ez a két szó. A versben ugyanis ez áll: 

Mária!

Félek, hogy elfeledem a neved,

ahogy a költő fél, hogy elfeled

valamiféle

szót, mely istennel felérne, s melyet szűlt gyötrő éjszakán át.

Testedet

úgy őrzöm majd, úgy szeretem,

mint háborúban a megcsonkított,

örömtelen,

senkinek-se-kellő

katona

őrzi egyetlen lábát.

(Eörsi István fordítása)

Ha ilyen is tud lenni az alvás, én inkább alszom. Még valami jó is kisülhet belőle.

Tömeg, közlekedés

Az Újragondoló blogon olvastam egy jó kis bejegyzést , és nagyon elgondolkodtatott. A szerző ugyanis felteszi a kérdést, hogy mivel foglalkoztál az elmúlt egy évben 2000 órát, vagyis mi az, amivel az életed nagy részét kitöltöd. Elsőként természetesen a tömegközlekedés ugrott be, elvégre kijutni a Roxfortba nem egy egyszerű dolog, főleg, mióta a Roxfort Expressz is kiesett a lehetőségek közül, és maradtak a kóbor grimbuszok, fedélzetükön a dementorokkal. Szomorúan konstatáltam, hogy életem nagy részét a különféle tömegközlekedési eszközök ülésein töltöm. Be kellene rendezkednem egy olyan életre, ahol ezt az időt jól ki lehet használni. Például: reggeli, körömlakkozás a héven, sminkelés, leckeírás, hivatalos telefonok intézése a buszon, hazafelé ugyanitt vacsora és alvás, esetleg zenehallgatás. Tulajdonképpen már le sem kéne szállnom: bérletem van, fűtés van, az ülések kényelmesek…

Bár rendkívül érdekes az emberek beszélgetéseit is kihallgatni, kivéve, ha fiatalok, mert akkor vagy szótlanul ülnek egymás mellett, és a telefonjukat nyomkodják (szerelmespárok szigorúan kézen fogva), vagy hamar kifogynak a témából („Teee, én múltkor is úgy beb...tam, hogy…ááá, fúú”). Idősebbek orvosi pontossággal sorolják el betegségeik tüneteit és a Vészhelyzetet is túllicitálva mesélik el a legutóbbi műtétjüket („És az orvos megmutatta, eeekkora volt a vesekövem, Mariskám!”). Igaz, néha érdekesebb beszélgetéseket is el lehet kapni, például, mikor az egyik idősebb hölgy szidta falujának ifjú polgármesterét, mint a bokrot, micsoda egy korrupt, teszetosza, alkalmatlan ember, már rég ki kellett volna rúgni egy ilyen szerencsétlent, és ez vezeti itt az életet, majd a barátnője kedvesen megjegyezte, hogy pár éve az ő fia a polgármester a faluban. Igazán inspiráló volt Valentin-nap felé egy fiatal pár szerelmi évődése a héven: „Tudom, hogy szeretsz, Gyuszika, ne tagadd le, b... meg!”. Javaslok mindig egy könyvet a táskában tartani, arra az esetre, ha nem szeretnéd a veled szemben ülők csókcsatáját premier plánban bámulni negyven percen keresztül. Ha olyanokat fogsz ki, akik nem tudnak csókolózni, csak cuppognak összevissza, erősen ajánlott füldugó használata is. Vannak az ártalmatlan bámulók is, akik képesek fél órán keresztül felém bámulni, és mikor már tizedszerre is ellenőriztem, hogy nem folyt le az összes szemfestékem (mint akkor, mikor eső volt), és nem felejtettem el fésülködni, és a kabátomra sincs egy nagy „Hülye vagyok!” -felirat festve, és arról is meggyőződhettem, hogy nem a fantasztikus szépségem vette le a lábáról az ötven éves munkába igyekvő családapát, rájövök, hogy alszik. Úgy félig-meddig persze, olyan "egyszer megnézem a tájat, de menet közben lefagyok és úgy is maradok"-módon. Szóval, lehet, hogy felém fordul, de nem lát engem. Minthogy az a srác se látott engem, aki egy óriási rozsdás fűrésszel a kezében pattant föl a hévre, szerencsére egy kocsival előbbre tőlem. A szellemi fogyatékosokat bírom, ők jöhetnek hozzám beszélgetni, nagyon jókat lehet velük dumálni, teljesen fölösleges úgy nézni rájuk, mint egy ufóra, mert tök jó fejek. De a fűrész azért már tényleg…

Sokan szidják a magyarokat, hogy nem eléggé barátkozóak, és hogy milyen antiszociális mindenki. Egyszer elkapott egy bácsi, aki láthatóan külföldről hazalátogató hazánkfia volt, és fennhangon méltatlankodott nekem negyed órán keresztül, hogy a magyarok szörnyű egy rosszkedvű népség, bezzeg Olaszországban, hát ott az emberek együtt buliznak a metrón reggelente! Én nem vagyok olasz, se pesszimista, se antiszociális (elvégre a bácsival is elbeszélgettem), de szeretek reggel csöndben utazni, és nem mások kioktatásával és rám erőszakolt beszélgetésével kezdeni a napomat. A római metrón pedig nem partiztunk, hanem majdnem agyonnyomtak az emberek, mert az olaszok nem mérték föl: ahhoz, hogy fel tudjanak szállni, előbb le kéne engedni azokat, akik le akarnak szállni, és akkor lenne hely a kocsiban. Elkerültem a partiszerelvényt.

A helyek átadásában viszont lenne hová fejlődnünk. Hogy a fiatal srácok nem adják át a helyüket nekem sehol, megértem, fiatal lány vagyok, életerős, elbírnak a lábaim. De mikor sikerül helyhez jutnom, miért én adom át a kilenc szatyrot cipelő nénikének a helyem, miért nem a bikaerős gyúrós fiúk? Rejtély…

Miután legutóbb csúnyán megbüntettek a metróban, mindenki okulására közlöm, amit a központban hallottam: a metró bejáratánál nem ellenőrök vannak, hanem biztonsági őrök, akik azt nézik, hogy „van-e az embernek valamije”, és azok az igazi ellenőrök, akik a kijáratnál állnak, ők kérik el a kedvezményre jogosító iratokat is, és ők adják oda mosolyogva a csekket, ha hiányod van. Kísérlet indul: elfogadják vajon a bejáratnál a bevásárló listát?

Mielőtt elfelejtem, óvakodj a Harci Nénitől! Ismertető jegye: kicsikocsi (egyesek banyatanknak is nevezik), hangos fújtatás és méltatlankodó „Na de fiatalember!”, „Ezek a mai fiatalok!” –felkiáltások. A Harci Néni álcázza magát: aranyos, ártalmatlan nénikének tűnik, aki oly gyönge és védtelen, hogy általában felteszik a járatra, nehogy megerőltesse magát. HN felszáll, hangosan fuldoklik és szuszog, hogy lehetőleg mindenki hallja, hogy megérkezett Az, Akinek Hely Kell. Ezután a szemében ördögi fény villan, végigpásztázza a kocsit ülőhely után kutatva, három fiút és négy kismamát éget porrá a tekintetével, majd elszántan felszegi a fejét. A kocsi másik végében meglát egy helyet egy srác mellett. Észveszejtő sprint indul, HN tizenhat ember lábán húzza keresztül a kocsikáját, korát meghazudtolóan lök el az útjából minden zavaró egyént, négy kisfiút fejbe kólint, mikor nem veszik őt észre, és harcos pillantással vetődik be a helyre, ami persze az ablak mellett van, rajta pedig egy húszkilós sporttáska, kisbőrönd, sítalpak és két bevásárlószatyor. „Elnézést, leülhetnék?” –jön a megszégyenítő kérdés, mire a srác ölébe kapja a sporttáskát és a síléceket, lába alá húzza a kisbőröndöt meg a bevásárló szatyrokat, és riadtan nézi a Harci Néni megvető mozdulatait a táskahalmok mögül. Egy megállóval később HN ellentmondást nem tűrően feláll, „Elnézést, leszállnék, ha lehetne”, mire srác felugrik, a mellette lévő ölébe pakolja a táskáit, elveszi a földről a szatyrokat, és utat enged a HN-nek, aki beáll az ajtó kellős közepébe, mert majd a következő megállóban le fog szállni, de jobb előre neki készülni, mert ezektől a mai fiataloktól nem lehet elférni, és még véletlenül fenn rekedne a héven.

Azt hittem, valami magasztosabb dolog fog kikerekedni a számolásból. Mondjuk az, hogy az életem nagy részét tanulással töltöm, vagy a szenvedők megsegítésével, vagy valami értelmes dologgal. Hát nem, életem nagy része az utazás. Ez jól hangzana, ha mondjuk nagykövet lennék. Vagy újságíró. Vagy művész, aki végigművészkedi a világot. De ez? Ez csak olyan…közlekedés. Úti tippek: készülj fel egynapi hideg élelemmel, mert a járatok sokszor késnek, vagy korábban jönnek a kiírtnál. Vigyél magaddal könyvet, hátha tudsz szórakozni vagy tanulni egy kicsit. Ha nincs könyved, nyisd ki a füled, és tanulj a Néptől. Gyönyörködj a tájban, mindig van valami szép. Ne állj le vitatkozni a kallerral, neki van igaza. Adj hálát az égnek, mikor megérkeztél!

Álmodj, királylány

Horvátországban az ember lépten-nyomon IV. Béla és a dicsőséges Árpád-házi királyok emlékével találkozik, persze, csak akkor, ha olvasta az útikönyvet, mert a horvátok nincsenek oda a magyar vonatkozású történelmükért. A velencei hódításra büszkék, ahogy sétáltam én már a Titoról elnevezett parkban is náluk, de valahogy Árpád-ház utcába sosem tévedtem be. Trogirról köztudott, hogy ide menekült IV. Béla és kísérete a tatárok elől, és az is, hogy itt ajánlotta fel születendő gyermekét Istennek, amennyiben a tatároktól megszabadul. Mivel a gyerek nem volt más, mint Szent Margit, az alku bevált. Splitben egy szomorú emléket kerestünk: IV. Béla két kislányának a szarkofágját. Az útikönyv szerint (amivel egy bölcsész mindig rendelkezik, kivéve, mikor a helyszínre ér, mert akkor rájön, hogy a szálláson felejtette) a Szent Domnius dómban van a szarkofág, így kifizettük a sokadik 25 kunás jegyet, és bementünk a dómba. Ahol láttunk egy csapat turistát, akik mindent összefogdostak a templomban, amihez csak hozzáfértek, láttunk egy hatalmas állványzatot, meg egy ponyvát, ami a fél templomot eltakarta. A magas jegyárral nyilván a restaurálás anyagi feltételeit akarták előteremteni. De idén valahogy nem jött össze nekünk: akárhol mentünk be egy templomba, mindenhol 1000-1500 Ft értékű belépőt kellett fizetnünk, hogy utána nézhessük az állványokat, meg a ponyvákat. Mire Splitbe értünk, már elfogyott a türelmünk, én pedig rákattantam a királylányokra. A templomban nem voltak, de hát sebaj, mert a kriptába is vettünk jegyet! Ereszkedünk lefelé a lépcsőkön, mögöttünk a japán turisták már huhogtak. Lementünk a kerek helyiségbe, és néztük a semmit: ugyanis nyolc üres boltíven kívül nem volt ott semmi. Középen viszont volt egy kőkád, rettegve néztem bele, lélekben felkészülve a kis múmiák látványára, de ehelyett csak aprópénz volt benne. Miután meguntuk az egyik japán nőt, aki lefotóztatta magát minden boltívben, felrohantam a jegyárus sráchoz, és letámadtam: Áj want tu szí dö tú hángérien princessziz! Déj sud bí hír!!! A srác rémülten mutogatott a templom teteje felé, és mondta, hogy ott vannak. Végül megegyeztünk a családdal, hogy a templom felújítását hirdető tábla nem lehet a szarkofág, fölötte viszont a csupasz kőkocka lehetséges, hogy az. Ebben megnyugodtunk, és továbbvonultunk fagyizni. Most utánanéztem, és igazunk volt: ott, a dóm bejárata fölötti szarkofágban nyugszik a két királylány. A sok bóvliárus meg szuvenír-hegyek közé sajnos már nem fért el egy tábla, amire ezt felírták volna.

Egy javaslat: ha nem akartok gutaütést kapni a nyaralás után mikor megnézitek, hogy mennyi magyar vonatkozású emlék mellett sétáltatok el, szerezzetek be egy jó útikönyvet!

Óda a frufruhoz

Miután a barátnőim megfenyegettek, hogy külön facebook-oldalt hoznak létre a frufrumnak, arra jutottam, megelőzöm őket, és írok róla én. Mikor hazaértem a fodrásztól, a családom erőltetett mosolygással próbálta megszokni a fejemet, míg a Fazéktündér Nagymama nem is palástolta érzelmeit: Egy ilyen szép kislányt így elcsúfítani! Engem ugyanis megkímélt a sors attól, hogy kisgyerek koromban bilifrizurám, pálmafa-copfom, vagy frufrum legyen. Huszonkét év után lett. A következő diplomám után pálmafa-hajam lesz, ez nem is kérdés!

A frufru rendkívül praktikus és szórakoztató hajviselet. Kiválóan alkalmas az álcázásra: ha megnöveszted, a fél arcod eltakarja, de ha életedben először vágatod le így a hajad, garantáltan elsétál melletted az ismerőseid nagy része. Szélben és metróhuzatban kivételes élményben lesz részed: szó szerint égnek áll a hajad! Felmerült bennem, hogy fotósorozatot készítek arról, hogy hogyan néz ki a frufrum reggelente ébredés után, a változatok száma ugyanis végtelen. Eddig volt már: fejre lapulós bukósisak, oldalra nyalt, bundesliga-séró, és a hetvenes évek punkjainak feltupírozott frufruja, égnek álló, mint a kiskecske szarva, szembelógó túl hosszú, középen elválasztott borzalmas stb., stb.

A frufruval garantáltan szert teszel saját fodrászra, ha ugyanis nem akarsz úgy kinézni, mint Ónodi Eszter a Meseautóban, nem vághatod magadnak a frufrut. Fodrászhoz fényképpel menni felér egy öngyilkossággal: be kellett látnom, hogy sosem lesz olyan hajam, mint Kristen Stewartnak, és hiába néz ki Emma Watson olyan menőnek a rövid frizurájával, nekem szükségem van a hajamra. A júniusi Elle magazin képein viszont olyan jól nézett ki a frufru, hogy elvittem a fodrászhoz, és megmondtam neki, hogy így akarok kinézni! az eredmény óriási siker: végülis teljesen úgy nézek ki, mint a lány a képeken. Eltekintve attól, hogy ő szőke és zöldszemű, én pedig barna vagyok, és hogy ő fél fejjel magasabb és 10 kilóval vékonyabb nálam. De a frufrunk például stimmel.

Éhezők viadala

Amint már a teregetéssel kapcsolatban leírtam, nem vagyok egy házitündér. A sütés-főzés is döcögősen indult. Vagyis nem indult el, mert nem mertem meggyújtani a gázt, ami –mivel hogy gáztűzhelyünk volt–, rögtön megakasztotta a tanulási folyamatot. A konyhai kezdetek nem hagytak bennem mély nyomot, mindössze arról volt szó, hogy segíthettünk Birgitnek az étel előkészítésében. Mikor Birgit lelkesen magyarázta csirkebontás közben, hogy melyik része micsoda, a véres cafatok láttán kijelentettem, hogy a férjem vagy vegetáriánus lesz, vagy magára fog főzni, mert én többet ilyenhez hozzá sem érek.

Kishúg persze ebben is lekörözött. A Buci-Maci hasábjain közölt receptet elkészítve tündökölt a dicsfényben: aki hat évesen már Rizsa Rozit készít, leküzdhetetlen előnyre tesz szert. Tíz évesen bekuncsorogtam magam a Fazéktündér Nagymama konyhájába, hogy nála süthessem meg a Micimackó szakácskönyvében közölt mézes-mogyorós kekszet. Ami mind a tepsi aljára ragadt és elégett, hiába követtem az utasítást. 

Később egyszer összefogtunk Kishúggal, hogy Birgitnek meggyes piskótás süssünk. Csodálatos, és azóta is ritka kooperációnk eredménye egy gyönyörű piskótatészta lett, amelyet sajnos vagy másfél óráig pihentettünk, és miután megsütöttük, gyanús szemmel méregettük. A piskóta a világ legegyszerűbb tésztája, mindössze egy titka van: tilos állni hagyni, de erről minket senki sem értesített. Így mikor a forró és illatos szeleteket vágtuk, Bajusz kijelentette, hogy ő majd csak később kóstolja meg. Birgit hősiesen evett egy-két kockát, bár ebben az évek alatt kialakított anyai szokás is közrejátszhatott: az anyák ugyanis előszeretettel eszik meg a gyermekük által undorítóvá csócsált ételeket, hogy ne végezze a rántott hús és a szétturkált köret a kukában. Kishúg csak fintorgott és nagyon csalódott volt. Én persze, a javíthatatlan édesszájú, ettem: megdolgoztam érte! A süteményünk a következőképpen nézett ki: felül meggyes piskóta a gondosan kimagozott meggyekkel, alul pedig rántotta. A tésztából ugyanis kivált a tojás. Végül Dorlinak adtuk, aki méltóságán alulinak találta a gyerekek elrontott piskótáját megenni, úgyhogy csodálatos első süteményünk a kukában végezte. 

 

Sokáig úgy gondoltam, hogy én nem fogok majd főzni, ami nem megy, azt nem kell erőltetni, majd főz a férjem, ha lesz, ha nem lesz, akkor pedig éhen halok. De jöttek a gasztroblogok. És a muffinok. És a barhesz. És a tökleves. Meg a szakácskönyvek. Meg a narancsmártás. Meg a torták. Főleg a torták…Már túlnőttem a régi önmagamon, amikor a legnagyobb specialitásom a rántotta volt. A főzéssel csak egy bajom lesz: ha kötelezően nekem kell majd napról-napra főznöm, és már nem hobbiból meg feszültség-levezetésként főzhetek, hanem azért, mert kell. És hogyan fogom összeállítani a heti menüt? Már előre ráz a hideg tőle: állok a konyhában, kezemben öt szakácskönyv és egy jegyzetfüzet. Legyen hétfő húsmentes nap? Vagy inkább kedden legyen főzelék? A sütőtökleveshez megy a rántott sajt? És tényleg egészségesebb a bulgur a rizsnél? Legyen vasárnap sütemény? A gyereknek mi a jobb? Én mitől lakom jól? És mi nem hizlal? A levegő – vágná rá Bajusz.

A Fazéktündér Nagymama szeret ránk főzni, és mivel ő a család szakácsa, korlátlan hatalma van a menü kialakításában. Például plakátragasztót (vagyis sárgaborsó-főzeléket) csak egy évben kétszer eszünk, és akkor is hosszasan kell könyörögnünk érte Bajusszal. Ellenben brokkoli-krém leves majdnem minden héten van. A fogyókúrát el kell felejteni, mert a Fazéktündér Nagymama személyes sértésnek veszi: ezen mit nem akarsz megenni, nincs ebben a karajban semmi hizlaló, egy kis rizs meg savanyúság mellé, tiszta egészséges! Ugye nem vagy anorexiás? Néha Birgittel és Kishúggal összefogunk, és a mértéktelen húsfogyasztást szeretnénk zöldségekkel pótolni. A F. N. magától értetődően csapja össze a kezeit: Hát persze, legyen főzelék, egy kis kelkáposztához mit szólnátok? Teszünk rá sült húst!

Mikor tegnap kijelentettem, hogy aznap én fogok főzni, Bajusz kedvesen megkérdezte: de akkor mit fogunk enni?

István a király!

Múlt szombaton láttam az István a királyt, Kárpát-medencei árva és nehézsorsú gyerekek adták elő. Sosem tudom eldönteni, melyik dalt szeretem belőle a legjobban, de van egy, amelyik „történelem alapszakos bölcsészként” elgondolkodtatott. A „Mi lett volna, ha?” a történészek számára tiltott kérdés, ilyet egyszerűen hülyeség kérdezni. De a Véres kardot hoztam c. szám pont ezt feszegeti, egy alternatív magyar történelmet vázol fel, amelyben „Mohácsnál győzni fogunk, Dózsa lesz György királyunk”. Szerintem ez nagyon érdekes, ajánlom mindenkinek, hogy hallgassa meg így is a dalt!

Az István a királyt Bajusz még bakeliten bömböltette a szobájában. Birgit szorgalmatosan felvette a rádióból, az ő rongyosra hallgatott kazettáit hallgattam én még rongyosabbra. Aztán megkaptam cédén. Megvettük dvd-n. Történelmi hitelessége hagy maga után némi kívánnivalót, de szerelmes voltam Vikidál hangjába, úgyhogy nem érdekel. Hallgassátok Koppány vezért! És támogassátok a remény kis embereit, akik a legutóbb előadták.

A gumicsizma

Pár éve vettem egy gumicsizmát. Ez is olyan dolog volt, amiben holtbiztos voltam: én sosem fogok odáig süllyedni, hogy gumicsizmát hordjak. De a sárban slattyogás a Roxfort felé menet, meg az egész napos őszi esők letörték a büszkeségemet. Ebben az is közrejátszott, hogy találtam egy olyan csizmát, ami nagyon tetszett, és hozzám illőnek gondoltam. Egy dologgal nem számoltam viszont: ennek a csizmának Ereje van. Esőt elűző Ereje. Vagyis mikor reggel elindulok az egyetemre, még zuhog az eső, de miére kiérek a Roxfortba, hét ágra süt a nap! Aminek általában nagyon szoktam örülni, kivéve akkor, amikor az egész egyetemen egyedül én klaffogok a gumicsizmámban. De akkor legalább megpróbálok méltóságteljesen klaffogni a sok tipegő meg suhanó lány között, hogy mindenki láthassa, a gumicsizma napsütésben menő.

Nemrég Erdélyben jártam, ahová magammal vittem a csizmámat, mert folyamatos esőket ígértek. Fel is vettem, szüttyögtem is benne a sárban, és Erdélyben még az Erő sem működött, úgyhogy nagyon boldog voltam. A rokonság egyik fele kicsit hülyének nézett, hogy mennyire örülök egy gumicsizmának, a másik fele pedig biztosított róla, hogy ez a sár nem sár. Egyik unokatestvérem megígérte, hogy ha legközelebb jövök, és rossz idő lesz, megmutatja az Igazi Sarat, amiben térdig süllyedhet az ember lánya. Mindezt olyan hangsúllyal és lelkesedéssel mondta, mintha a környék legjobb cukrászdájába invitált volna egy csokitortára. Az egyik néném pedig csak rám nézett, majd le a csizmáimra. Mosolyogva mondta: "Ez nem igazi gumicsizma. Ez csak olyan...városi gumicsizma". 

Le lettem szólva, nohát.

A juhásznak jól van dolga

Egy baráti társasággal voltam, mikor megtudtam, hogy indul egyetemi szintű juhász-képzés. Erre persze szükség van, és nekem nincs bajom a juhászokkal. A többiekkel viszont eszméletlen brain-stormingolásba kezdtünk, és kidolgoztuk, hogy szerintünk hogyan nézhet ki egy ilyen képzés.

Tehát a juhász-képzésnél előny a mezőgazdasági tapasztalat, de nem feltétel, hiszen manapság egyre inkább meghatározó a tudományágak közti együttműködés. A felvételinék pluszpont jár a csillagszeműeknek. A juhász BA három éves képzés, amely megadja az elméleti alapokat a foglalkozás végzéséhez. Az MA képzés során már lehet szakosodni, hogy elméleti juhász vagy gyakorló, úgynevezett juhász juhász akar-e lenni valaki. A képzések során a hallgatók megismerkedhetnek a juhászság történetével az ókortól napjainkig, a magyar juhászság specializációt választók pedig a rackajuh tenyésztésével és a magyar juhászság kultúrtörténetével ismerkedhetnek meg. A zene specializáción a hallgatók a juhászokról szóló magyar és közép-európai népdalkincset, valamint a tilinkó és egyéb népi furulyák faragását, és az azon való zenélést sajátíthatják el. Emellett állattenyésztést, bőrfeldolgozást, sajtkészítést, és terelést tanulnak a diákok, terelésből szigorlatot is kell tenniük, melynek előfeltétele a kutyás képzés három kreditjének megszerzése. Kiváló ösztöndíj-lehetőségek várják a vállalkozó szellemű hallgatókat, akik fél éves áthallgatáson vehetnek részt Kazahsztánban, illetve a mongol sztyeppéken, ahol már több évtizedes hagyománya van az egyetemi szintű juhász-képzésnek. Az egyetem oktatói szakmájuk kiválóságai, Eőrsi Pista bácsi Gyimesbükkből, illetve Szomorú Jóska bácsi az Alföldről, hogy csak két nevet említsünk. Vendégprofesszorként mongol és kazak pásztorok adják át tudásukat a magyar hallgatóknak. 

Sajnos a juhász szakosokat sokan lenézik, főleg a gulyás hallgatók, akik bégetnek, mikor meglátják őket az egyetem folyosóin. A csikósok inkább a juhászok lassú járását és megfontolt hallgatását gúnyolják. A terelő képzésben résztvevő hallgatók áthallgathatnak másik szakokra, így egy juhász-tanonc is tanulhat ostorpattogtatást, ami csak az egyetemi képzés során lehetséges. 

Miután így nekivadultunk, rájöttünk, hogy mi birkát csak állatkertben láttunk, és azt sem tudjuk, mi a különbség a juh és birka között. Szöszi volt az, aki végül utána nézett a dolognak, és olyan jól összefoglalta a tudnivalókat, hogy mindenki okulására, és mert imádom az abszolút lényegtelen információkat, meg is osztok itt a blogon:

Megihlettél és utána néztem a bárány-birka-juh problémának. A juh és a birka ugyanaz az állat, de juhnak nevezik a magyar fajtákat és birkának a külföldieket (szóval fel kéne ismernem, hogy milyen fajta és tudni, hogy ez honos-e??!!! Különben a juhász megsértődik, hogy lebirkáztam az ő gyönyörű őshonos juhát). A bárány az pedig a kicsi juh/birka. De itt még nem áll meg a kavarás!  "A juhok ivar és kor szerinti megnevezésére gazdag és történetileg, valamint tájilag differenciált szókészlete van a magyar nyelvnek. A hím ivarú: a kos, Erdélyben a berbécs; kifejlett nőivarú: a juh, anyajuh; herélt: az ürü, örü, a későn herélt juh neve cap; kisállat egy éves korig: a bárány (ivar szerint: kosbárány, jerkebárány, ürübárány); egy év feletti növendék: a toklyó, néhol ennek nősténye a szűz vagy diszke."
Csodás ez a magyar nyelv! :D

Mielőtt bárki megsértődne, mert ő juhász akar lenni, ajánlom figyelmébe a bölcsészekről szóló bejegyzésemet a másik blogomról, magamon is nevetek, ha lehet.

A.l.i.: Bambi

A poroszlói ökoparkban jártam, és rengeteg abszolút lényegtelen információval gazdagodtam! Láttunk halakat, siklókat, békákat, pelikánt, kacagó Jancsit (az egy madár, nem egy szemüveges kecskepásztor), szamarat, teknősöket, őzet vagy szarvast, ezt nem tudtuk eldönteni. Néztük Bambit a kerítés túloldaláról, és szenvedélyes vitába kezdtünk a barátnőimmel arról, hogy Bambi (a mesebeli) szarvas-e vagy őz. Én kitartóan védtem az álláspontomat: Bambi kicsinek őz, mert azok pöttyösek, felnőttként pedig szarvas. Mert a kis őzekből felnőttként és hímként szarvas lesz. Mert kinő a szarva is, hogy tudjon vele harcolni. 

A wikipédia szerint Bambi szarvasbikaborjú.  Kishúg könyvei közül kiloptam a Felix Salten-regényt. A kilencedik oldalon Bambi megkérdezi az anyukáját: "Mi az: őzek?". És anyuka válasza: "Te őz vagy, és én őz vagyok. Ez együtt: őzek. Érted?" Tehát a kis pöttyös ropilábú, nagyszemű állat őz! De az indexen találtam egy cikket, amelyben német állatvédők felhívták a figyelmet arra, hogy minket bizony szépen átvertek. Disney bácsi hazudott nekünk! Amerikában ugyanis nincsenek őshonos őzek, ellenben vannak fehérfarkú szarvasok, és Bambi őzgidából fehérfarkú szarvasborjú lett. És az apukája is szarvas, nem pedig őz. Felcsaptam Brehm lexikonát az állatokról, és megtudtam, hogy létezik olyan állat, hogy bobak, hányadik lábujján jár az őz, hogyan épül fel a kérődzők gyomra, és hogy agancsuk van a szarvasféléknek, nem pedig szarvuk. Az őzbaknak négy éves korára fejlődik ki az agancsa teljesen. A gímszarvasoknak sörénye van! A nőstényeket pedig az őzeknél meg a szarvasoknál is sutának hívják, ami nem gender-fair, na mindegy...

Az őzektől (szarvasoktól?) aztán tovább kellett állnunk, mert jött egy kislány, aki harsányan üvöltözte a pihenő őzeknek/szarvasoknak: "HOZTAAAAM NEKTEK FŰT, ŐZIKÉK!!! SZEDTEM NEKTEK FŰT!!!". Mi hamarabb feladtuk, mint az őzikék, és inkább lezártuk a vitát. Tök mindegy, hogy mi Bambi, de cuki!