Egyre többször jut eszembe a svéd gyermekversek megállapítása. Nyáron egy két hónapos rendezvénysorozaton vagyok segítő, és csodálatos emberi tapasztalatokkal gazdagodom. Elmesélem a vasárnapot.
Délelőtt 10 óra, gyerekeknek szóló bábelőadás, szabadban, napernyők alatt. A két bábművész félig a színpadon, félig előtte a földön játszik, székek bekészítve szépen félkörben, lássanak azok a gyerekecskék. 1,90-es apuka kézen húzza kisfiát, beülnek: első sor. Csini anyuka virágcsokros kalapban visító kislánnyal melléjük. Negyed órán belül kialakult az ülésrend: első sorokban a lelkes szülők, hátrébb kuksolnak a kicsik. A cselesebbek persze ölbe veszik a gyereket, így már nem lehet szólni nekik, hogy gondoljon az 1,20-at súroló töpörtyűkre. Ő megvette a jegyet, időben ide ért, joga van az első sorban ülni. A lúzer szülő lúzer gyereke, aki előadás előtt tíz perccel érkezett, üljön csak a hátsó sorba, onnan is hall.
A bábjátékon egyébként mind jól szórakoztak: a nem látó gyerekek egymást kergették hátul, a látók nézték az előadást, de a legjobban a szülők élvezték a mesét! Én is jól szórakoztam...rajtuk.
Egyetlen anyuka volt, aki méltatlankodva szólt a férjének: Dehogy ülök az első sorba! Mielőtt meghatódhattam volna ennyi figyelmesség láttán, hozzátette: ott nincs annyi árnyék, mint itt. 
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése