Nemrég egy építészekből álló csapattal ismerkedtem meg, akik bemutatták nekem világunk újabb csodáját, valamelyik bébitévét. Ezt úgy kell elképzelni, hogy megy valamilyen fura zene, és nagyon lassan megjelenik egy ember animálva vagy rajzolva, és mosolyog, vagy pislog egyet percenként, vagy csak körbe-körbe forog. Elvileg ez a nagyon kicsi gyermekek számára készített műsor, ami biztosan fejleszti a gyerek memóriáját, intelligenciáját, érzelmi intelligenciáját, meg a szociális érzékenységét, meg a testképét, meg az öntudatát, meg az esztétikai érzékenységét. Szóval, ha szülő vagy, akkor kell, hogy legyen ilyen csatornád, amit nézhet a bölcsis gyereked, különben elveszed tőle a korai fejlesztés lehetőségét, és könnyen lehet, hogy tizenhat éves korában, mikor szenvedni fog a matek házival, akkor téged tesz majd felelőssé, mert nem kezdted korán fejleszteni az agyát.
Mikor már kitekert fejjel és csorgó nyállal néztük a nagyon színes és nagyon lassú embereket, valaki utolsó erejével kikapcsolta a tévét, és egy idő után magunkhoz tértünk. Találgattuk, hogy ez a gyerekműsor vajon egy LSD-trip eredménye volt-e, vagy valaki tényleg azt hiszi, hogy mondjuk esti mese és mondókázás helyett ez a jó a kicsiknek. Végül, mivel építészekkel voltam, megtudtam, hogy a gyerekek látására nagyon károsak ezek a műsorok. Nem a zene vagy a lassúság miatt, és nem is a tévé káros sugarai miatt. Hanem azért, mert kb. három éves korukig a gyerekek nem érzékelik a színmélységet. Én el tudom képzelni a rajzfilmfigurát 3D-ben, de ők nem, nem "látják" mögé az árnyékot, mint én vagy bármelyik felnőtt. Tehát sokkal később fejlődik ki az a képességük, hogy érzékeljék a színek mélységét. Ezért kell nekik bábjátékokat nézni. Éljen Mazsola és Tádé, éljen Süsü!!!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése