Pár éve vettem egy gumicsizmát. Ez is olyan dolog volt, amiben holtbiztos voltam: én sosem fogok odáig süllyedni, hogy gumicsizmát hordjak. De a sárban slattyogás a Roxfort felé menet, meg az egész napos őszi esők letörték a büszkeségemet. Ebben az is közrejátszott, hogy találtam egy olyan csizmát, ami nagyon tetszett, és hozzám illőnek gondoltam. Egy dologgal nem számoltam viszont: ennek a csizmának Ereje van. Esőt elűző Ereje. Vagyis mikor reggel elindulok az egyetemre, még zuhog az eső, de miére kiérek a Roxfortba, hét ágra süt a nap! Aminek általában nagyon szoktam örülni, kivéve akkor, amikor az egész egyetemen egyedül én klaffogok a gumicsizmámban. De akkor legalább megpróbálok méltóságteljesen klaffogni a sok tipegő meg suhanó lány között, hogy mindenki láthassa, a gumicsizma napsütésben menő.
Nemrég Erdélyben jártam, ahová magammal vittem a csizmámat, mert folyamatos esőket ígértek. Fel is vettem, szüttyögtem is benne a sárban, és Erdélyben még az Erő sem működött, úgyhogy nagyon boldog voltam. A rokonság egyik fele kicsit hülyének nézett, hogy mennyire örülök egy gumicsizmának, a másik fele pedig biztosított róla, hogy ez a sár nem sár. Egyik unokatestvérem megígérte, hogy ha legközelebb jövök, és rossz idő lesz, megmutatja az Igazi Sarat, amiben térdig süllyedhet az ember lánya. Mindezt olyan hangsúllyal és lelkesedéssel mondta, mintha a környék legjobb cukrászdájába invitált volna egy csokitortára. Az egyik néném pedig csak rám nézett, majd le a csizmáimra. Mosolyogva mondta: "Ez nem igazi gumicsizma. Ez csak olyan...városi gumicsizma".
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése